Fridrich Metódus
PLL (Permutate the Last Layer)
Az utolsó sor Permutálása
A PLL: Ez a Fridrich
metódus egyik legegyszerűbb, és leggyorsabban megtanulható része. Mondhatnám úgy
is, hogy ez az amit először érdemes megtanulni!
Mit is fogunk most csinálni:
Erre azt hiszem nem olyan nehéz rájönni, Mivel már semmi más nincs hátra csak
ez a lépés, tehát az utolsó oldal elemeit fogjuk a permutálni!.
Mit is jelent az, hogy permutálni? Hát azt, hogy a helyüket fogjuk
megváltoztatni! Tehát most az egyes alsó sori sarok illetve élkockákat fogjuk
úgy a saját helyükre pakolni, hogy az amit eddig csináltunk az ne romoljon el,
illetve hogy az alsó sor kész legyen, illetve ezzel az egész kocka kész legyen!

Hasznos tanácsok a PLL tanulásához:
Többnyire itt is igazak azok amiket az F2L-nél és az OLL-nél leírtam, tehát:
1.) Ne akarjatok egyből mindent tudni, elég ha szép fokozatosan haladtok!
2.) Először érdemes azokat a PLL-eket megtanulni, ahol vagy csak éleket,
vagy csak sarkokat cserélgetünk! Ez azért jó, mert így először 2 lépésben fogjuk
megoldani a PLL-t majd szép lassan térünk át a teljes (1 lépéses) PLL-re!
3.) Ha már kiválasztottátok, hogy melyik legyen az az első pár darab amit
megtanultok ( Én személy szerint a 2 3-mas él illetve a két 3-as sarokcserét
ajánlom, illetve ehhez +ban hozzá a T permutációt), akkor ne kapkodjatok:
Előszőr nagyon-nagyon-lassan próbáljátok végigcsinálni az algoritmust, hogy
lássátok, hogy mi hova és hogyan vándorol! (Érdemes a kezdő színt azaz a fehéret
figyelni) Ha ez megvan akkor szépen-lassan (nagyon lassan) kezdjétek gyorsítani
az algoritmusokat. Ez igénybe vehet 2-3 hetet is!!! Sőt az a jó, ha minimum
ennyi időt töltötök 5-6 PLL tanulással, mert akkor biztos lesz a tudásotok, és
soha nem fogjátok elszúrni.
4.) Ha már tudjátok az alap pár PLL-t (illetve később az összeset), és
már mind megy gyorsan is, akkor azt érdemes csinálni, hogy ha rakjátok az utolsó
(illetve az egy) OLL-t, akkor már érdemes figyelni a kockát, hogy melyik lesz az
első (illetve az adott) PLL amit használni kell! Ezzel sok időt lehet nyerni!
És a várva várt algoritmus-táblázat:
Minden új sorban más más algoritmus van, amik közül a neked tetszőt tudod kiválasztani!
|
|
|
| F'LF'R2FL'F'R2F2 y2B'RB'L2BR'B'L2B2 |
FR'FL2F'RFL2F2 y2BL'BR2B'LBR2B2 |
LU'RD2R'UL'RU'LD2L'UR' yFRBR'F'RLFL'B'LF'R'L' FR'F'LFRF'L2B'RBLB'R'B yx'RU'R'DRUR'U2E2R'URDR'U'R xUR'U'LURU'r2U'RULU'R'U |
|
|
|
| M2DS2D'SM2S' RB'R'BFR'B'FR'BRF2U UR'U'RU'RURU'R'URUR2U'R'U |
M2U'M2U2M2U'M2 M2UM2U2M2UM2 M2DS2D2S2DM2 L'R'U2LRFBU2F'B' |
R2U'S'U2SU'R2 R2U'FB'R2F'BU'R2 yRU'RURURU'R'U'R2 y'R2U'R'U'RURURU'R |
|
|
|
| R2US'U2SUR2 R2UFB'R2F'BUR2 y'R'UR'U'R'U'R'URUR2 yR'UR'U'R'U'R'URUR |
RU'L'UR'U2LU'L'U2L B2R'U'RB2L'DL'D'L2 R'L'U2LUL'U2RU'LU y2R'U2RUR'U2LU'RUL' |
L'URU'LU2R'URU2R' B2LUL'B2RD'RDR2 LRU2R'U'RU2L'UR'U' RU2'R'U'RU2'L'UR'U'L |
|
|
|
| FLUL'FLU'FUFU'F'L'F2 R'U2RU'F'LFR'F'L'FU'RU' R'U2RU2R'FRUR'U'R'F'R2U' |
F'R'U'RF'R'UF'U'F'UFRF2 LU2L'UFR'F'LFRF'UL'U LU2'L'U2'LF'L'U'LULFL2'U |
UR2U'R2DB2L2UL2D'B2 U'L2DF2D'L2B2D'R2DB2 y'RUR'U'R'FR2U'R'U'RUR'F' |
|
|
|
| R'LF2LD'RF2L'UL'R2B2R2U' R'URU'R2F'U'FURFR'F'R2U' R'URU'R2F'U'FURU'R2B'R'B LFR'F'L'F'D2B'L'BD2F'RF2 |
R2'uR'UR'U'Ru'R2y'R'URy R2uR'UR'U'Ru'R2'b'Rb |
R2u'RU'RUR'uR2'yRU'R'y' y2L2u'LU'LUL'UL2y'RU'R' |
|
|
|
| RUR'y'R2u'RU'R'UR'uR2y | L'U'Ly'R2'uR'URU'Ru'R2y L'U'LyL2uL'ULU'Lu'L2 |
RU'RUFD'FDF2RFR'F'R' L'URU'LUL'UR'U'LU2RU2R' F'UF'U'R'DR'D'R2F'R'FRF r'FRF'rUr'FR'F'rU2RU'U'R' |
|
|
|
| LU'RU2L'UR'LU'RU2L'UR'U B'UB2L2UB'L2BU'L2B2U'BU' y[LU'RU2L'UR']x2U' |
R'UL'U2RU'LR'UL'U2RU'LU' BU'B2R2U'BR2B'UR2B2UB'U yR'UR'FRF'RU'R'F'UFRUR'U'R |
L'U'LF2R'DRUR2D'R2U'F2 y2FRU'R'FDR'B'R'BR2D'F2 yRUR'B2RU'R'U'B2UB2UB2 y2FRU'R'U'RUR'F'-RUR'U'R'FRF' |
Ha esetleg tudsz olyan algoritmust, ami a fenti táblázatban nem szerepel,
vagy ne adj isten azoknál sokkal jobb, kérlek ne habozz megírni nekem!
legu@freemail.hu